“Amikor a Firkin belecsap a húrokba, kipattan a kelta bulihangulat szikrája.”

KONCERTEK/ FESZTIVÁLOK

  • Nyolc év alatt több mint 500 koncert 15 országban (Kanada, Franciaország, Egyesült Királyság, Hollandia, Svájc, Belgium, Németország, Ausztria, Csehország, Szlovákia, Románia, Ukrajna).
  • Hazai koncertek: Sziget Fesztivál, Művészetek Palotája, Hegyalja Fesztivál, SZIN, Alterába, Pannónia Fesztivál, EFOTT, Savaria Karnevál, stb.
  • Egyre többször játszik headlinerként (főzenekarként) külföldi fesztiválokon.
  • A Firkin legnagyobb magyarországi elismeréseként a Művészetek Palotája kétszer is meghívta a zenekart egy-egy exkluzív koncert megtartására (2010, 2013).
  • 2014 nyarán a zenekar fellépett a világ egyik legnagyobb fesztiválján: a Wackenen (W:O:A).

DÍJAK/EREDMÉNYEK

  • Az együttes 2009 májusában kiadott Firkinful Of Beer című első albuma (Universal Music) alig egy év alatt Aranylemez lett, 2010 elején pedig Fonogram Díjra jelölték. 2013-ban az Igyunk Pálinkát! című albumával a Firkin ismét a Fonogram-jelöltek közé került. 2014 elején elkészítette 5. nagylemezét Finger In The Pie címmel, amelynek néhány dalát már megjelenés előtt több tízezren hallgatták meg, előrevetítve az album sikerességét. Ebben az évben jelölték harmadik alkalommal a Firkint Fonogram Díjra a Keep On Firkin című koncertalbummal.
  • 2015 elején több nemzetközi toplistára is felkerült az ötödik nagylemez, bizonyítva azt, hogy magyarországi zenekar is bekerülhet a világ élvonalába: UK – Modern Rock Top 20; Germany – 3rd best Celtic Punk Rock album; Ireland – 2nd best Celtic Punk album; USA – The World’s Leading Songwriting Competition – Top 10, Finalist (category: Rock/Alternative).
  • 2016-ban – egyéb előadók mellett – a Firkint felkérték, hogy írjon egy buzdító indulót labdarúgó-válogatottunknak. Így született meg Focimese, amit a Kaláka jól ismert témája ihletett, és amit például a bordeaux-i stadionban is hallhattak az EB szurkolói. A dalt tartalmazó Bon Voyage válogatásalbum platinalemez lett!
  • Ugyanezen év júniusában a zenekar elnyerte a magyar zenei élet legkiemelkedőbb diját, a Fonogram-díjat, novemberben pedig rock/hard rock kategóriában a világ egyik legnagyobb független zenei díjára, az amerikai IMA-díjra (Independent Music Awards) jelölték, ahol bekerült az első 4 zenekar közé.

“Olyan zenét játszik a Firkin, ami szikrát pattint a térdekbe és a talpak alá, sikolyokat és üvöltéseket fakaszt a torkokból a nagyszínpadoktól a kocsmákig. Ahogy az angol mondaná: firkin is good, firkin’ good!”

RÁDIÓK /TELEVÍZIÓK

  • Az együttes WHUP! (2010. november) című második lemezének Lord Of The Dance című dala Kanadában 4 hónapon keresztül, Németországban 3 hónapon át vezette a nemzetközi kelta listákat. Azóta több országban rendszeresen játsszák a Firkin-dalokat (a világ leghallgatottabb rádióján, az amerikai Pandora-n négy Firkin-dal van repertoáron).
  • A Keep On Firkin hanganyagát 2013-ban az MR2-Petőfi Rádió teljes egészében leadta, illetve a nyári fesztiválszezonra zenei albumként is elérhetővé vált a hallgatók számára. 2014 februárban pedig az M1 műsorára is felkerült a komplett koncertfelvétel. Ez év szeptember 28-án az MR2-Petőfi Rádió egyórás koncertet sugárzott az Akusztik c. műsorában.

ÜGYNÖKSÉGEK

  • A Firkin élőzenei felvételei és koncertjei kaput nyitottak az egyik legmeghatározóbb német koncertszervező ügynökséghez, ezt követte egy osztrák és egy cseh-lengyel koncertügynökséggel való együttműködés is.