A Rómeó Vérzik alapítói, Kovács Koppány és Kovács László „Kova” 1995-ben, a felvidéki Somorján álmodták meg zenekarukat, melynek csillaga folyamatosan ível felfelé mind a külföldi, mind pedig a hazai rock élet egén.

A kezdeti Motörhead, Tankcsapda és korai Sex Action zenéit idéző hangzás a 2000-es évektől módosult a metálosabb témák dalokban való megjelenésével.

2009-ben meghívást kaptak az MTV Ikon műsorába, ahol az Edda „Kínoz egy ének” című számát dolgozták fel.

Néhány tagcsere után, a „A három” címmel 2014-ben megjelent albumok óta változatlan a formáció. Ez a kiadványuk a Mahasz lista legelején nyitott, majd aranylemezzé is vált.

A „Rock ’n’ roll az élet!” albumon szereplő „Az utca az én hazám” daluk első helyezést ért el a Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díj az ’Az év dala’ kategóriában. 2015-ben pedig ’Az év dala’ – „Kalózhajó” – és ’Az év legjobb zenekara’ díjat is megnyerte a csapat. Folytatva a sort begyűjtötték a 2016 legjobb dalának járó trófeát is az „Ébresztő”-vel!

A zenekar jelentős rajongótábort tudhat magáénak Szlovákiában és Magyarországon is, fesztiválok és motoros találkozók gyakran hívott vendégei. Több lemez, koncert turnék mellett 2000 óta 9 alkalommal rendezte meg a Rómeó Vérzik tábort.

A Rómeó Vérzik jó néhány videója („Térdelj elém”, „Az ördög, az Isten, az élet és a halál”, „Keleti rock és roll”, „Kalózhajó”, „Engedd belém”, „Amitől félsz”, „Szerelmes dal”) már jócskán túllépte a több száz ezres nézettséget, ami összességében több mint kétmillió feletti megtekintést jelent.

Diszkográfia:

  • 1996 – Fest majd egy embert DEMO
  • 1998 – Íme az ember DEMO
  • 1999 – Kettőre indulunk CD
  • 2002 – Életöröm… CD
  • 2004 – Engedd belém CD
  • 2005 – 10 év rock ’n’ roll DVD
  • 2007 – Rock n roll az élet CD
  • 2008 – Egybetépve DCD
  • 2010 – Hadd égjen DVD
  • 2014 – A három CD
  • 2016 – Jön egy új nap CD
  • 2016 – Jön egy új nap DVD

 

„Kalózhajó”: https://www.youtube.com/watch?v=NI2fscR7BxM

„Ébresztő”: https://www.youtube.com/watch?v=KFryAdsEzKA